A kommunista párt öklei

A kommunista párt öklei

Államvédelmi és állambiztonsági tisztek Szegeden és Csongrád megyében 1944–1990

Talán közismert a rákosista idők e jelmondata: „az Államvédelmi Hatóság a Párt ökle”. Később, amikor már nem ÁVH volt a szervezet elnevezése, némileg változott az állomány, változtak a módszerek is. A Párt ökölcsapásai alattomosabbak, kiszámíthatatlanabbak lettek. A rendszerváltozást követően megfogalmazódott az igény az állambiztonsági múlt megismerésére. Az államvédelmi múltról viszont sokkal ritkábban és sokkal kisebb hangerővel esett szó, pedig az volt a sötétebb, a gyalázatosabb és a több áldozatot követelő. A kettő szétválaszthatatlan, hiszen a fő cél ugyanaz maradt, a folytonosság a személyi állományt tekintve is tetten érhető.

Utóbbi megismertetésére tesz kísérletet a szerző levéltári dokumentumok rendszerezésével és a közvélemény elé tárásával – nem a bűnbakkeresés, hanem a tisztánlátás és a szakszerűség igényével. Magyarországon eddig még nem készült ilyen jellegű és terjedelmű összeállítás, a Szegedre és Csongrád megyére szorítkozó adatgyűjtés hosszadalmas kutatómunkát igényelt.

Megjelenés éve: 2014
Oldalszám: 304
Névmutató: van
Kötés: karton
ISBN: 9786155374050
Ajánlott fogyasztói ár: 2300 Ft