Küzdelem ​a Kárpát-medencéért – Regionalizáció és etnoregionalizmus, avagy a nemzeti és nemzetiségi kérdés területi aspektusai Magyarországon 1690–1914

Leírás

A ​trianoni békediktátum megszületésének teljes történetével a mai napig adós a magyar történelemtudomány. Különösen igaz ez a megállapítás Trianon előzményeinek történetére. Az 1990 előtt marxista és az 1990 utáni poszt-marxista történetírás igen sematikus képet rajzol fel az egykori Magyarország keretei között zajló nemzeti, nemzetiségi küzdelmekről. Ezt az álláspontot az alábbiak szerint összegezhetjük: az Osztrák–Magyar Monarchia, ezen belül a Szent István-i Magyarország a „népek börtöne” volt, és így logikus és törvényszerű a felbomlása. Trianon igazi felelőse a dualista korszak magyar politikai elitje, amely nem ismerte fel a nemzetiségi kérdés igazi súlyát, sőt egyenesen elzárkózott a nemzeti és nemzetiségi követelések megfontolásától és kielégítésétől.

Jelen könyv arra vállalkozik, hogy meghaladja a fenti álláspontot. E törekvés jegyében áttekintő képet rajzol a történelmi Magyarországot végül szétfeszítő nemzeti és nemzetiségi kérdés területi aspektusairól. Részletesen bemutatja, hogy a Kárpát-medencében a magyarsággal együtt élő nem magyar népek a különböző történeti fordulópontokon – török kiűzése, 1848–1849, osztrák–magyar kiegyezés – milyen igényekkel léptek fel a magyar állammal szemben. Külön hangsúlyozza, hogy a Kárpát-medencében a nemzeti gondolat ébredése és kiteljesedése párhuzamosan és egymást keresztező módon zajlott. Ezek a nemzetépítő törekvések vezettek el a magyar és nem magyar népek konfliktusainak kiéleződéséhez. Ma­gyarul nem arról volt szó, hogy a magyar politikai elit puszta gonoszságból – ahogy a marxisták mondják: sovinizmusból – nem akart semmit sem adni a nem magyar népeknek, hanem arról, hogy a Szent István-i Magyarország bár „csak egy ország” volt, több nemzet tekintette hazájának.

E könyv az Osztrák–Magyar Monarchiára – és ezen belül a magyar Szent Korona országaira – nem a népek börtöneként tekint, hanem egy olyan államalakulatként, ahol több nemzet próbált meg egymás mellett élni. A szerző nézete szerint az Osztrák–Magyar Monarchia fontos és pozitív szerepeket – geopolitikai egyensúly, gazdasági térszervezés – betöltő soknemzetiségű államalakulat volt, amely sok szempontból az Európai Unió előfutárának tekinthető. Ugyanekkor a Monarchia legnagyobb negatívumaként arra is felhívja a figyelmet, hogy partikuláris (elsősorban nemzeti) érdekek mellett megosztották a benne élő népek vélt vagy valós ellentétei is. A Monarchia tragédiája abban rejlik, hogy olyan korszakban – a 19. és 20. század fordulója – próbált meg soknemzetiségű államként működni és fennmaradni, amikor minden nemzet saját nemzetállamának megteremtésén és megerősítésén dolgozott.